Ismerkedjen meg a témával: az elektromágneses sugárzás (hullámok) fajtái.
Csernobil a szarkofág alatt
Csernobil. Mit tudunk az atomkatasztrófáról és következményeiről.
A Csernobili Atomerőmű katasztrófája
Mindazok számára, akik 1986. után születtek, kísérteties legendának számít a Csernobili Atomerőmű katasztrófája. Akik eszmélő fejjel éltek már akkor, azokra az előre nem kalkulált tragédia bekövetkezése sokkolóan hatott.
Illetve pontosítsuk: a szovjet befolyás alatti régiók – így Magyarország – lakossága a katasztrófáról késve értesült és a legtöbben csak jóval később tudták meg, hogy halálos veszedelem lebegett napokig a fejük felett. Az esemény és a sokk tehát időben nem esik egybe – ám az garantált, ha ezt hallják: 4-es blokk – összerándul a gyomruk.
Az alábbi animáció pontosan mutatja a sugárzás intenzitásának változó zónáit.
A csernobili atomkatasztrófa következményei
Ez a súlyos atomkatasztrófa 1986. április 26-án történt az ukrajnai Csernobil melletti atomerőmű negyedik blokkjában, amikor is egy erőltetett és rosszul végrehajtott üzemteszt során a reaktor túlmelegedett és felrobbant. Következtében nagy mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe, amely szennyezte a környező területeket és más európai országokat is.
Kb. ötvenen a robbanás egyenes következtében meghaltak, később nagyjából négyezer közvetett áldozatról beszéltek. A baleset után a sérült reaktort egy betonból készült szarkofággal fedték le, amelyet 2016-ban egy új, acélból készült védőlétesítménnyel erősítettek meg.
E baleset hatására megkérdőjeleződött a szovjet atomenergia-ipar biztonságos volta, és felgyorsult a Szovjetunió politikai és gazdasági válsága.
Az áprilisi tragédia utáni hírzárlatnak köszönhetően maguk a reaktorban dolgozó munkások és családjaik is csak késve értesültek a valódi helyzetről, több ezren fölvonultak a kötelezőnek számító május elsejei díszparádén, szervezetüket ezzel – önkéntelenül – óriási sugárzásnak kitéve. Itthonra is csak lassacskán kezdtek szivárogni az információfoszlányok. Hogy szedjük le a saláták külső leveleit. Meg hogy egyébként nincs nagy baj. De volt. Ma már tudjuk.
Chernobyl – az HBO és a Sky minisorozata
A Csernobil (Chernobyl) című öt részes tv-sorozatot 2019-ben mutattak be az HBO és a Sky csatornákon. Főszereplők: Jared Harris, Stellan Skarsgård és Emily Watson, akik egy atomfizikust, egy szovjet politikust és egy nukleáris fizikust alakítanak. A sorozat rendezője Johan Renck, a forgatókönyvet pedig Craig Mazin írta.
A sorozat nagy sikernek örvendett a kritikusok és a nézők körében is, és számos díjat nyert, többek között tíz Emmy-díjat és két Golden Globe-díjat is.
Alkotói agy figyelmet fordítottak a hitelességre, és sok részletet pontosan ábrázoltak a mindennapi szovjet életről és a baleset lefolyásáról. Sok kutatást végeztek, és konzultáltak szakértőkkel, illetve olyan emberekkel, akik személyesen érintettek voltak a katasztrófában.
A sorozatban látható helyszínek, ruhák, tárgyak és dokumentumok nagy része hűen utánozza az eredetieket. Az elhangzó párbeszédek is igyekeznek követni a valóságos beszámolókat és jegyzőkönyveket.
Természetesen a sorozat nem tökéletesen hiteles, és néhány esetben eltért a történelmi tényektől a drámai hatás vagy a történetvezetés érdekében². Ilyen például Ulana Khomyuk karaktere, aki nem létező személy, hanem több valóságos tudós képviselője. Vagy az a jelenet, amikor egy helikopter lezuhan a reaktor fölött, ami valójában csak hónapokkal később történt. A sorozatban hallható orosz akcentus is egy tudatos döntés volt, hogy elkerüljék az angol nyelvű színészek erőltetett oroszul beszélését.
Összességében tehát a Csernobil sorozat nagyon hitelesnek tekinthető, de nem teljesen pontos történelmi rekonstrukció.
Csernobil öröksége: a Zóna. Dokumentumfilm
A súlyos egészségügyi következményeket okozó és mára a rémségek és fenyegetések szimbólumává vált 4-es reaktor blokk robbanásáról azóta elég sokat tudunk. A következményeiről annál kevesebbet. Ismereteink gyarapításához járult hozzá például Bendarzsevszkij Anton és Maczelka Márk közös dokumentumfilmje, melyet hatalmas anyagból (több mint száz óra felvétel, rengeteg archívumi adat és kutatás) készítettek el abból a célból, hogy a kezdetben titokként – tabuként?- kezelt történet minél többünkhöz eljusson. A kész mű a Csernobil öröksége: a Zóna címet kapta, és tanulságában jóval többet nyújt a néző számára, mint egy általános oknyomozó film.
Maradnak ugyan megválaszolatlan kérdések – részben az önkéntes hallgatás, részben a múlt fölfedhetetlenségének gátja miatt – ám a közösségi emlékezet életben tartásához és az állóvíz fölkavarásához mindenképpen szükséges vállalkozás lerántani a leplet egy évtizedes rejtélyről.
A Zónával kapcsolatban – már csak a cím kapcsán is – önkéntelenül eszünkbe juthat Tarkovszkij Stalker c. zseniális alkotása, amelynek forgatókönyvéhez az ötletet a Sztrugackij-testvérek sci-fi regénye adta. > Elolvasom ezt a cikket
A speciális relativitáselmélet szerint a vákuumbeli fény sebessége határsebesség, abszolútum. Semmilyen jel, információ nem terjedhet ennél gyorsabban. A fény terjedési sebessége azonban eltérő közegekben különböző. Így például vízben a fény sebessége csupán 3/4-e a vákuumbeli sebességének. Az elmélet pusztán csak azt zárja ki, hogy a vákuumbeli fény sebességnél gyorsabban haladjon valami, de azt nem, hogy egy adott közegben gyorsabb legyen, mint a fény ugyanebben a közegben. Ez a „kiskapu” egy nagyon érdekes jelenséghez vezet. Ha egy szigetelőben a közegbeli fénysebességnél gyorsabban halad egy töltött részecske, akkor a mozgó töltés felől kúpszerűen kiinduló (elektromágneses) hullámot figyelhetünk meg, a fénysebességnél gyorsabb mozgás „lökéshullámát”. 
A köszvénnyel küszködő, s látásának romlását tapasztaló Wesselényi Miklós báró összesen mintegy 6 évet töltött a gräfenbergi klinikán. Igen aktívan múlatta a kezelések közötti kevéske szabadidejét: kaszinót szervezett, közparkot, sétautat, vízvezetéket építtetett, s egy vasércből készült, oroszlánt mintázó emlékművet is állíttatott a Priessnitz-féle vízkezelés segítségével gyógyuló magyarok hálájának jeleként. Az intézet vezetőjéhez személyes barátság fűzte, ám a feltétlen bizalom és hosszas kezelés nem bizonyult elegendőnek a gyógyuláshoz: bár kezdetben javulást tapasztalt, második és egyben utolsó kúrája végeztével csalódottan, súlyos betegen tért haza, s hamarosan meghalt.
A víz gyógyító erejét már az ókori tudósok is ismerték. Az első hidroterapeuta feltehetően Hippokratész volt (i. e. 460–377), aki a víz gyógyító használatát arra a megfigyelésre alapozta, hogy az emberi szervezetre a hideg víz melegítő, a meleg víz pedig hűsítő hatást gyakorol. Az ókor másik híres orvosa, Aszklepiadész (i. e. I. század) is felismerte a víz egészségmegőrző szerepét, Antonius Musa (i. e. 63–14) pedig általános elismertséget vívott ki a vízgyógyászatnak azzal, hogy Augustus császárt kétszer is kigyógyította súlyos betegségéből hidegvízkúra segítségével.