A vízgyógyítás modernkori úttörői: Vincenz Priessnitz, a vízgyógyász
Már a görögök is… felfedezték a hideg vizet
A víz gyógyító erejét már az ókori tudósok is ismerték. Az első hidroterapeuta feltehetően Hippokratész volt (i. e. 460–377), aki a víz gyógyító használatát arra a megfigyelésre alapozta, hogy az emberi szervezetre a hideg víz melegítő, a meleg víz pedig hűsítő hatást gyakorol. Az ókor másik híres orvosa, Aszklepiadész (i. e. I. század) is felismerte a víz egészségmegőrző szerepét, Antonius Musa (i. e. 63–14) pedig általános elismertséget vívott ki a vízgyógyászatnak azzal, hogy Augustus császárt kétszer is kigyógyította súlyos betegségéből hidegvízkúra segítségével.
A középkorban csökkent a hidroterápia népszerűsége, s majd csak a 18. század végének orvosi útkeresésében vált ismét jelentőssé. Ebben az időszakban a hivatalosan elismert medicina fejlődése megtorpant, új módszerek, hipotézisek keletkeztek, megnőtt az érdeklődés az alternatív gyógymódok iránt, s újra felfedeztek néhány ókori hagyományokkal rendelkező terápiát, köztük a vízkezelést és vízgyógyászatot is.
A vízgyógyászat apostola: Vincenz Priessnitz
A hidroterápia virágkorát s igazi kultuszát Vincenz Priessnitz (1799–1851) működése hozta el. A sziléziai földműves családban nevelkedett ifjú már gyerekként felfigyelt a víz gyógyerejére. Észrevette, hogy a sebzett vad, miután keresztülgázolt a patak jéghideg vizén, nem sántított tovább. Később saját sebeit kezelte borogatással. Tizenévesen súlyos balesetet szenvedett, valószínűleg több bordája eltörött, a helyi sebészorvos reménytelennek tartotta a gyógyulását. Priessnitz borogatással kezelte a sérülést, sok vizet ivott, és hamarosan felépült.
A népi gyógyászatból merített ismeretek és saját tapasztalatai alapján másokat is gyógyítani kezdett, eleinte csak a közvetlen környezetében. Eredményes módszerének azonban hamar híre ment, egyre többen keresték fel, s 1829-ben – a világon elsőként – vízgyógyászati intézetet létesített. Többször perbe fogták, míg az 1830-as években intézete hivatalos működési engedélyt kapott.
Priessnitz vízkúrája – rangkülönbség nélkül
Priessnitz módszerének lényege az izzasztó kötés, borogatás alkalmazása, majd hideg zuhany – lehetőleg a szabadban, természetes vízesés alatt. Használt továbbá fürdőket, ledörzsölést és szorgalmazta a mezítlábas sétákat a nedves fűben. Programjának lényeges eleme volt a bőséges vízivás, a rendszeres mozgás és a fizikai munka. Szanatóriumában főkét akut és krónikus panaszokat, emésztőszervi, reumatikus bántalmakat, sérüléseket és idegrendszeri problémákat kezelt. Eleinte kizárólag hideg vizet alkalmazott, később azonban víz „temperálásával” enyhített valamelyest az eljárások drasztikusságán.
Empirikus gyógyítói gyakorlatának egyik újdonsága, hogy kúrájával nem csupán a beteg szervet próbálta gyógyítani, hanem az egész embert. Módszerét nem igyekezett rendszeres tanná fejleszteni, nem írt tanulmányokat sem, e tekintetben végig megmaradt laikusnak. Szanatóriumában a gyógyítást egymaga végezte – lenyűgöző teljesítmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy az intézet 1839-ben már közel 1500 beteget fogadott. Gazdagok és szegények, arisztokraták és közrendiek egyaránt látogatták a nevezetes helyet. A Természettudományi Közlöny 1900-as évfolyamának egyik cikke Priessnitz vizes kezelési eljárásának unikális demokratikusságát dicséri: „Graefenberg pácziensei nem egyszer lapátoltak havat a telep udvarán rangkülönbség nélkül, nyáron pedig favágással fokozták testök hőmérsékletét. Maradt ránk kép, a melyen láthatjuk, hogy esős időben a szobájában is vígan fürészeli a hasábfát a magas rangú dáma…”.
Következik a II. rész: >> Magyarok a gräfenbergi klinikán
Priessnitz szanatóriuma manapság. Lázně Jeseník, Csehország (azelőtt Gräfenberg, Osztrák–Magyar Monarchia)
Google kereséshez: tudomány, alternatív gyógyászat, vízkezelés, vízterápia, hidroterápia, vízgyógyászat, ivóvíz fogyasztás